Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Hans Zimmer végzett a szuperhősfilmekkel

2016.04.01

Szomorú hírrel kell kezdenünk a napot, hiszen Hans Zimmer bejelentette, hogy 11 év után visszavonul a szuperhősfilmektől.

 

filmfan---hans-zimmer.jpg

 

A német filmzeneszerző a BBC-nek adott interjújában jelentette ki a visszavonulását a műfajtól, döntését azzal indokolta, hogy nagyon megterhelő számára elkészíteni egy-egy ilyen filmhez az aláfestést, valamint az utóbbi időben már sokkal nehezebben megy megtalálnia a zenei nyelvet az alkotásokhoz.

 

Hans Zimmer a ’80-as évektől készít aláfestő zenéket, ám a szuperhősfilmek világába csak később, 2005-ben a Batman: Kezdődik című alkotással kóstolhatott bele. Ezt követően számos művével örvendeztette meg a nagyérdeműt: A sötét lovag-trilógia mellett, az ő nevéhez fűződik Az acélember és a Csodálatos Pókember 2 zenéje is. Az utolsó munkája a Batman Superman ellenhez készült, ezzel távozik a műfajtól. Arról, hogy melyik alkotása lett a leggyönyörűbb, valószínűleg órákat lehetne vitatkozni, de én valószínűleg A sötét lovag: Felemelkedés mellett tenném le a voksomat.

 

 

Azonban nem kell aggódni, Hans Zimmer nem hagy fel a zeneszerzéssel, továbbra is fog zenéket komponálni, legújabb projektje a 2017-ben érkező, Dunkirk című háborús dráma lesz, amelyben ismét együtt dolgozik majd Christopher Nolannal.   

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.